Hogyan írjunk újságot ma?

Nem hiába tartjuk fenn a sok-sok médiatanszéket, ahol olyan „kiválóságok” tanítják vagy tanították az ifjakat, mint Havas Henrik vagy Polyák Gábor.

Ezek újra és újra bejelentik, hogy nem hajlandók részt venni az oktatási kerekasztal munkájában, és nem hajlandók tárgyalni a kormány illetékeseivel, Baloggal és Palkoviccsal. Ja? Akkor takarodjatok az anyátok keservébe! És álljatok addig élőláncot az iskolátok körül, ameddig kirügyezik a fületek!
„Ebből a 5893-ból csatlakozott »legalább 140 iskola«, vagy puklikám szerint 250 iskola.
Ha 140 csatlakozott, akkor az egy nagyon picivel több, mint két százalék. Ha mind a 250 csatlakozott, az pedig picivel több, mint négy százalék.
De ezt sem jelenthetjük ki ilyen egyértelműen, ugyanis sok tényező árnyalja a képet. Vegyük például az egyik főszervező elvtársat, Pilz Olivért Miskolcról, aki maga így nyilatkozott a Népszabadságnak a sztrájk reggelén: »(…) az iskola tanárainak több mint egyharmada csatlakozott a polgári engedetlenségi akcióhoz, amelynek keretében megtisztítják a szobor környékét, majd a gimnázium udvarán a gyerekekkel közösen egy almafát ültetnek el.«
Vagyis a főszervező iskolájából a tanárok egyharmada csatlakozott az akcióhoz! Vagyis szó sincs arról, amit első pillantásra gondolnánk, hogy a csatlakozott iskolákból mindenki csatlakozott. (...)
De a legárulkodóbb, hogy az elvtársak szerint, aki nem csatlakozik hozzájuk, az álszenteskedő, hazug, megalkuvó, és persze nyilván náci is meg rasszista.
De még ez sem számít. Csak az számít, hogy a magát pedagógus érdekvédőnek eladni óhajtó pukli, meg a többi, akiknek maga a nagy és az igazi Veszettekhez tartozó Schilling adja a szájába, szóval ezek újra és újra bejelentik, hogy nem hajlandók részt venni az oktatási kerekasztal munkájában, és nem hajlandók tárgyalni a kormány illetékeseivel, Baloggal és Palkoviccsal.
Ja? Akkor takarodjatok az anyátok keservébe! És álljatok addig élőláncot az iskolátok körül, ameddig kirügyezik a fületek!”